A Szaúd-Arábiába látogató Orbán Viktor miniszterelnököt 25 magyar üzletember is elkísérte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében.A kétoldalú megbeszélések keretében üzletfejlesztési találkozókra is sor került, amelyeken mindkét fél a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok élénkítésének fontosságát hangsúlyozta.
Kiaknázatlan lehetőségek a szaúdi-magyar kereskedelmi kapcsolatokban
Tanácskozást kezdtek a NATO-országok védelmi miniszterei
A líbiai katonai műveletek remélhetőleg közeli befejezéséről, az afganisztáni átmenetről, a koszovói helyzet alakulásáról, illetve a gazdasági kényszer diktálta takarékosság mellett a katonai kapacitások ésszerű fejlesztéséről tárgyalnak a NATO-országok védelmi miniszterei, akik szerda délután kezdték meg kétnapos brüsszeli értekezletüket.
Magyarország Kína számára közép-kelet-európai regionális központ lehetne
Magyarország Kína közép-kelet-európai regionális központja lehetne, elsősorban a kereskedelem és a logisztika területén - mondta Pető Ernő, a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) elnöke.
Munka törvénykönyve - Több ponton közeledtek az álláspontok
Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben.
Állati volt az Állatok Világnapja!
Idén is megemlékeztünk, az 1931 óta életbe lépett Állatok Világnapjáról! Az Állatbarát Alapítvány több helyszínen is igyekezett felkelteni a -legkisebbektől a nagyobbakig- mindenki figyelmét!
Kérdéses a szökőkút jövője
Sárga kordonszalaggal vették körül a Kossuth téri Életfa nevű szökőkutat, hogy megelőzzék a további baleseteket az építménynél. Az idei szezonban kiderült, több műszaki probléma és hiányosság van a kútnál, emellett a nyári üzemeltetése havi 1 millió forintba kerül. A szökőkút jövőjéről még idén dönt a nyíregyházi önkormányzat.





