|
Görögországban nincs benzin
 | 2010-07-29 15:19:29
|
Megosztás: |
|
Csütörtöki szerb médiajelentések szerint csaknem 100 ezer szerbiai állampolgár ragadt Görögországban a fuvarozók sztrájkja miatt. A kamionosok ugyanis napok óta nem visznek üzemanyagot a benzinkutakra, így a legtöbb töltőállomáson nem is lehet már tankolni, a nyaralók semk tudnak hazaindulni.
A Pressz című bulvárlap jelentése szerint már meg is jelentek a benzinüzérek: egyetlen literért 5 eurót (1400 forint) is elkérnek, miközben a hivatalos kutakon 1,20-1,40 euróba kerül a benzin- mármint ha van.
Az athéni szerb nagykövet azt mondta a Blic című lapnap, hogy aki Görögországba készül, az még Macedóniában tankoljon meg. A diplomata szerint a thesszaloniki szerb konzulátuson már többen is segítséget kértek, mert a benzinhiány miatt nem tudtak hazaindulni. Az egyelőre bizonytalan, hogy mikor áll helyre az üzemanyagellátás a balkáni országban.
A görög kormány ugyan elrendelte a fuvarozók azonnali mozgósítását- ám a kaminosok azt mondták igyekeznek ennek nem eleget tenni. Jóllehet börtön és a fuvarengedélyük elvesztése fenyegeti azokat, akik megtagadják a mozgósítást. A kamionosok a kabinet az ágazatot érintő versenyfokozó intézkedései ellen tiltakoznak, illetve az ellen, hogy 100-300 ezer euróért kelljen újabb engedélyeket kiváltaniuk.
(FH) |
|
|
|
Nem vagy bejelentkezve, nem tudsz hozzászolni.
Ha be szeretnél jelentkezni, akkor kattints ide.
| |
|