A sikeres Európa-bajnokság után két hetet pihent, majd megkezdte a felkészülést Helebrandt Máté. A Nyírsuli gyaloglója tavasszal Svájcban szeretné teljesíteni az olimpiai szintet. A szakemberek szerint erre minden esélye megvan a fiatal nyíregyházi gyaloglónak.
- Nem sokat pihentél a nyáron.
- Valóban nem, elég sok versenyen indultam. De az EB után azért két hétig nem volt edzés. Kellett a feltöltődés. Úgy terveztük edzőmmel, Pokrovenszki Józseffel, hogy szeptemberben még elindulok egy lengyelországi versenyen, de végül úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk.
- Volt egy kisebb sérülésed is. Ezért nem indultak?
- Részben igen. A sarkam fájt, de az viszonylag hamar rendbe jött. De egyszerűen nem éreztem magam olyan erőben, mint az Európa-bajnokság előtt, ezért feleslegesnek éreztük az indulást. Inkább elkezdtük a készülést a következő évre.
- Ami akár a te éved is lehet. Olimpia, London...
- Na igen, egy jó ideje már ezzel kelek és fekszek. Jó lenne kijutni rá, de előbb teljesíteni kell a kiküldetési szintet. Többször volt már rá esélyem, de valamiért soha nem jött össze. Pedig szeretném minél hamarabb kvalifikálni magam. Ezért is indulok márciusban már az első versenyen Svájcban, ahol teljesíteni lehet a szintet.
- Ehhez viszont ideális felkészülésre van szükség. Belefér egy edzőtábor?
- Most úgy tűnik, hogy igen, két hetet edzőtáborozunk majd. Ezen kívül pedig napi két edzés, egészen tavaszig. Most abban bízok, hogy enyhe lesz a tél, és nem esik sok hó, az ugyanis a gyaloglók legnagyobb ellensége...
forrás: nyiregyhazinaplo.hu







