• Kezdőlap
  • Közélet
  • Gazdaság
  • Sport
  • Szórakozás
  • Bulvár
  • Életmód
  • Kékfény
  • Tud-tech
  • Médiatár

20120223

Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.
Back Sport Labdarúgás Bunda: most meg Aczél a hunyó?

Bunda: most meg Aczél a hunyó?

Borús időszak előtt?

Czeglédy Csaba, Aczél Zoltán ügyvédje szerint a védence ellen "felhozott vádak nem állhatnak meg". Az edző - aki ellen  kötelességszegés és vesztegetés a vád - esetleges előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a  Pesti Központi Kerületi Bíróság. 

Az ügyvéd szerint Aczéllal kapcsolatban soha nem vetődött fel a sportszerűtlengés. "Aztán két futballista mégis úgy határozott, hogy Acél Zoltánt belekeveri egy olyan kabátlopási ügybe, amelyből nem lehet jól kijönni. A vád szerint Aczél Zoltán is tudott, sőt aktív résztvevője volt annak, hogy a Siófok ne jusson be a Magyar Kupa fináléjába, illetve, hogy essen ki a honi élvonalból." - áll az ügyvéd pénteki sajtóközleményében.

Czeglédy Csaba szerint az a vád, hogy Aczél "vesztes" összeállításban küldte pályára csapatát, egyszerűen nem igaz, ugyanis a Siófok szinte ugyanazzal a kezdőcsapatával játszott mind a Magyar Kupa, mind pedig az NB I-es meccseken.

A közlemény kiemeli, hogy a vád szerint a Siófoknak a Zalaegerszeg elleni meccs előtt már nem volt esélye az élvonalbeli tagságának meghosszabbítására. Czeglédy szerint ez sem fedi a valóságot, ugyanis abban az esetben, ha a Siófok megnyerte volna utolsó két bajnokiját, a Nyíregyháza vagy a Kispest pedig elvesztette volna azokat, úgy pontazonosság miatt - mivel több győztes mérkőzésük lett volna a sárga-kékeknek - a Siófok maradt volna benn az NB I-ben. A sajtóközlemény szerint Aczélnak a pénz miatt sem állhatott szándékában búcsúzni az élvonalból, mert "egy győztes meccsért 100 ezer forintot kapott volna. Volna, ha a csapat kivívja a bennmaradást. A tréner tehát emiatt is ellenérdekelt volt abban, hogy a csapat búcsúzzon a legmagasabb osztálytól."


A Halinál még teljes bizalommal számítottak rá

Az OTP Bank Ligában érdekelt Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét szerdán azért állították elő Székesfehérváron, mert a vádak szerint még 2009-ben, a Siófok trénereként a Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő, illetve a ZTE-Siófok bajnoki előtt elfogadta két játékosa, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. A vád szerint Aczél, tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a ZTE elleni meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A Honvéd elleni összecsapásra az elkövetői kör Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

MTI

Music

JA Teline IV
Grid-based Joomla! News portal approach

Health

JA Teline IV
JA Teline ii - Real Magazine Portal

Education

JA Teline IV
10 things you must know about JA Teline III

Style & Fashion

JA Teline IV
Things you must know about JA Teline IV

Entertainment »

Avatar
JA Teline V comming soon :))